Arc a minták mögött
A Moringa márka mögött Molnár Réka tervezőművész áll, aki a MOME-n végzett textiltervezőként, mintatervezést pedig Helsinkiben, az EVTEK University of Applied Sciences-en tanult. A Moringa márkát egy Kozma Lajos Ösztöndíj elnyerése után találta ki 2011-ben. Kezdetben még csak lakástextilek szerepeltek a kínálatban, a porcelánbögrékre szitázható, hőérzékeny festékre csak pár évvel később talált rá. Ekkor született meg az első varázslatos bögre, amely a „Fák alatt” címet kapta.
A márka a nevét egyébiránt szintén egy fáról, a Moringa oleifera nevű gyógynövényről kapta, mely Ázsia déli részén őshonos, és széleskörű gyógyhatása miatt „csodafának” is szokták nevezni.
„A reggeli ébredés félhomályában kell egy apró pozitív színfolt, amely segít leküzdeni a visszabújás csábítását, és lendületet ad egy újabb nap elkezdéséhez. Nekem ezt jelentik a bögréim. Egy apró mosolyforrás egy fázós reggelen. Egy kedves kis történet, amit a nap első koffeinforrása, egy forró tea kelt életre.”
Hazai gyártás
Minden Moringa termék a lehető legnagyobb gondosság mellett készül Magyarországon. Megkerestük azokat a kis magyar manufaktúrákat és cégeket, melyek a hazai viszonyok mellett képesek magas minőségű termékeket előállítani. Fontos számunkra, hogy ezt a minőséget hosszútávon is fenntartsuk, ezért termékeinket újra és újra ellenőrizzük, és a vevői visszajelzéseket is nagyon komolyan vesszük.
Magas minőség
A Moringa termékeinek előállítása sok kézimunkát és odafigyelést igényel. A bögrék öntésekor, a minták szitázásakor vagy a textilek varrásakor számunkra jelentősége van a legapróbb mozdulatnak is. Mindezt csak azért, hogy az elkészült darabok a legjobb minőségben érjenek el hozzád!
De nem vagyunk tökéletesek. Ha hibát találsz a megvásárolt terméken, keress minket bátran! Nem számít, ha már nincs meg a nyugta, mi tudjuk, hogy tőlünk vásároltál.
Európában is otthon
Bár a termékek hazánkban készülnek, Európa-szerte megjelentek már kiállításokon és vásárokon. Jelen voltak Londonban, a 100% Designon és a Tent Londonon, megjelentek Brüsszelben, Prágában és Pozsonyban, és rendszeres visszatérői osztrák design vásároknak, mint a bécsi MAK-ban évente megrendezésre kerülő Blickfang.
Rólunk írták